12.fejezet-Édes, apró semmiségek

Miután jó egy percig sokkolva ácsorogtam az előszobában, Stella mosolyogva megölelt és fordult velem a világ. Éreztem, hogy végre biztonságban vagyok. Hirtelen a lámpa is felvillant és Alex suhant mellénk. Stella féltően végigmérte.
- Te mit keresel itt?- kérdezte Stella összehúzott szemöldökkel. Alex megremegett picit. Mindig is félt anyámtól. A kor tisztelete...
- Eric bérelte fel, hogy megöljön, de aztán velem maradt.- rántottam meg a vállam. Alex gúnyos mosolyra húzta a száját és magában kuncogott. Szikrát szórva a szememmel ránéztem.
- Azért ez nem teljesen így volt...- szólt bele még mindig gúnyosan vigyorogva. Felsóhajtottam, majd folytattam:
- Hogy menekültél meg? Amikor legutóbb láttalak kínzókamrába vittek téged!-mondtam elhaló hangon. Stella arca egy pillanatra megrándult, majd ellágyultak az arcvonásai.
- Tudod..-kuncogott- mi mindenre jó a női csáberő...-kacsintott rám. Nos az mindig jól jön egy nőnek. Főleg, ha vámpír is. Alex perverzen elmélyedt a gondolataiban. A vállába ütöttem. Fájlalva simogatta a karját.
- Auu!-szisszent fel.
- Szereztem egy kis vért a helybeli kórházból. Hozhatok egy picit?-kérdezte mosolyogva. Mindketten bólintottunk.- Addig nyugodtan menjetek fel, majd felviszem.- Ismét bólintottunk, mire elsuhant és csak ketten maradtunk. Felmentünk és csodálkozva bámultam a fa korlát csodálatos cseresznyevirág mintáját.
-Ez a sok cicoma...- morgott Alex. Hátranéztem.
- Szerintem szép. -mosolyogtam kedvesen, mire ő csak mélyen a szemembe nézett.-mi az?-kérdeztem, de csak megrázta a fejét mosolyogva. A lépcsőn felérve egy romantika korabeli folyosón kötöttünk ki. Benyitottam az első ajtón. Belül egy babakék rusztikus hangulatú ágy állt, két éjjeli szekrénnyel, egy öltöző szekrénnyel és egy terasszal. Kinyitottam az ajtaját és a fehér oszlopos korlátra támaszkodva néztem a kilátást, ami az erdőre nézett. Alex is így tett. Mögém állt és átkarolt. A nyakamat csókolgatta. Hideg testem egy másodperc alatt forróvá vált. A bennem lévő megmaradt vér lüktetett. megfordultam, mire még jobban magához szorított, a fenekembe markolt, majd vadul letámadott. Mosolyogva viszonoztam, majd hirtelen elkaptam a fogammal az alsó ajkát. Felkapott a vállára és az ágy felé vette az irányt, mire nevetve óvatosan ütögetni kezdtem a hátát. Alig mentünk két lépést, mire betoppant Stella, kezében két csészével és felhúzott szemöldökkel mér minket végig. Alex egyből lerakott, de még így is nevettem, majd köhögtem egyet és zavaromban abbahagytam.
- Hjajj ezek a mai fiatalok!-forgatta a szemét, majd becsukta az ajtót. Alex rám nézett, majd ő is elkezdett nevetni. Amikor nagy nehezen sikerült abbahagynunk, rám nézett, mire huncutul elmosolyodtam.
- Nem folytatjuk?- biggyesztettem le a hatás érdekében édesen az ajkamat, mire felkapott és az ágyra dobott. Nos mi nem szeretkezünk. Mi kőkemény baszunk. Már bocsánat. Kivételesen most nem tört össze az ágy. Hmm... Talán Stella régi pasija is ilyen alkalmakra vette. Sajnos a párnák nem úszták meg, cafatokban, toll pihékkel hevertek az ágy körül. Rámosolyogtam Alexra, majd a kezem közé fogtam az állát és szenvedélyesen megcsókoltam, majd pajkosan elkaptam az ajkát és enyhén elhúztam picit. Minden pasi imádja ezt. Aki nem azzal valami gond lehet. Talán műszaki probléma. Mindenesetre Alexban nem volt hiba, azonnal rám vetette magát "második menet" címszó alatt, mire kacagva hagytam magam. Nem akarok megint abba a hibába esni, hogy szerelmes legyek. A szerelem elgyengít. A szerelem méreg. Lassú halál. Inkább csak élvezem azt, hogy megtehetem, hogy most én játszhatok. Miután kipihentem magam felültem, egy pillanatra a plafont mélyen bámuló Alexra néztem, majd felöltöztem.
- Hova mész?-kérdezte felém se nézve.
- Körül nézek.-válaszoltam, majd felhúztam a csizmám cipzárját és lementem a földszintre, ahol Stella éppen a Vouge e havi számát olvasta kávézgatva.
- Mi a mostani divat?-kérdeztem mosolyogva és leültem a másik, szabad antik stílusú fotelba. Stella felsóhajtott.
- Minek kérdezed meg, amikor úgy sem érdekel?-kérdezte mosolyogva, majd fürkésző tekintettel folytatta.- mi a terved a jelenlegi helyzetre?- kétségbeesetten a szemébe néztem.- szóval semmi. Értem. Nos szerintem nem kéne itt ücsörögnünk, mert szorít az idő. Gyere, menjünk le a bázisba!- tette le sóhajtva az újságot, majd csettintett egyet. Rá két másodpercre Alex suhant mellénk felöltözve. Nos.. Az Idősebbek tisztelete. Nálunk ez hagyomány. Vegyük hozzá azt is, hogy Stella nemesi vámpír.
- Hova?-kérdezte Alex, mire Stella kinyitotta az egyik festményt, beütötte gyorsan a kódot, majd várt. Egy titkos külön kis atombunkerba vezetett minket. Az egész kis szoba úgy nézett ki, mint a filmekben. Mindenhol modern monitorok, számitógépek és szemben két óriási kivetítő. Mindkettőnknek leesett szinte az álla.
- Isten hozott Titeket a Lilith-ben!-mosolygott Stella, majd körbeforgott a szabad téren.

11. fejezet-Szerencse a szerencsétlenségen

   Alexander zsebre tett kézzel követett durcásan. Nagyon kevés kellett, hogy szét ne tépjem és a legközelebbi kisboltot felgyújtva el ne pusztítsam. Mégsem tettem, mert szükségem volt a társaságára és a segítségére. Nem tudtam merre menjek, csak sétáltam csendben. 

- Hova is megyünk tulajdonképpen? Csak azért kérdezem, mert egy órája összevissza mész.- mondta gúnyosan. Dühösen hátrafordultam.

- Hadd tudjam én oké? Örülj egyáltalán annak, hogy még élsz idióta!-kiabáltam az arcába. Karba tette a kezét és félrenézett.

- Pezsgőt kéne bontanom? Közel 40 éves vagyok. Valószínűleg már rég megdöglöttem volna emberként.-morogta.-Már ha az a rohadék nem jön közbe.

- Milyen rohadék?- kérdeztem kíváncsian, mert komolyan érdekelt. A fiú felsóhajtott.

- Régebben stréber voltam, egy átlagos srác, akit csak a könyvek érdekeltek. A szüleim így sem foglalkoztak velem, bárhogyan is próbálkoztam a jó jegyeimmel. Csak bólogattak. Teljesen unalmas voltam. Aztán jött egy új lány a sulinkba. Tele volt energiával, folyton pörgött és imádta a kalandokat. Egy igazi, vérbeli és szexi rossz kislány volt.- elmosolyodott.- egyszerűen elbűvölt. Hosszú szőke hullámos haja volt és hulla fehér bőre. Átalakította az életem. Új ruhákat vásárolt, menővé tett és megtanított élvezni az életet. Vele volt életem első csókja, első kalandja, a legelső olyan nap, amikor semmi nem érdekelt, csak Ő. Aztán egy este elvitt bulizni, berúgatott, majd lefeküdtünk. Akkor megharapott. Aztán amikor reggel hazamentem... - ökölbe szorult a keze és remegni kezdett.- a szüleim vérben fürödve feküdtek a földön. Éreztem a vér mámorító illatát, mégsem érdekelt. Lesokkoltam. Aztán kijött egy szál törülközőben a lány, Marie és rám mosolygott. Azt mondta, így érzéketlen tudok lenni. Kötetlen. Már nem emlékszem hogyan és miért, de közel 14 évig szolgáltam Marie-t. Segítettem eltüntetni a hullákat és hasonlók, ő pedig cserébe segített megtanulni, hogyan kezeljem a képességem. Az utolsó évben megismertem Isabelle-t, egy másik vámpír lányt, aki életem legnagyobb szerelme volt. Imádtam. Egy este elszöktem, hogy találkozhassak Isabellel, de mire a helyszínre értem.... Marie széttépte és elégette a szemem láttára. Ordítozni kezdett velem, majd hirtelen megölelt, mire belöktem őt is a tűzbe. Néztem ahogy sikítozva elporlad és csak hamu marad belőle.... Azóta vagyok ilyen... - mondta komolyan. Rámeredtem. Ehhez képest az én kis sztorim kismiska volt. Késztetést éreztem, hogy megöleljem, de mégsem tettem. Aztán eszembe jutott egy hely, ahol bármikor megszállhatnánk és elrejtőzhetnénk. Stella exszeretője, Lisander egy kis kastélyt adott neki még régen. Sosem használtuk. Úgy tűnik most itt az ideje. Rámeredtem Alexre.

- Tudom hova kell mennünk!-mosolyogtam, majd megfogtam a kezét és rohanni kezdtem, akár csak egy gyerek. A kis kastély nem volt messze, az erdő egy eldugott részében volt. Magamat szidtam gondolatban, hogy hogy nem jutott eszembe előbb. Amikor odaértünk megálltam és alaposan szemügyre vettem a házat. semmit nem változott. Halvány rózsaszín volt az egész, fehér csíkokkal. Intettem Alexnek, hogy menjünk be. Az ajtón arany díszítéssel ez volt: " ma chère" azaz kedvesem. Amikor kinyitottam az ajtót, elámultam a sok szép vintage díszeken. Alex pedig elment körülnézni, van-e áram. A bejárattal szemben egy márványlépcső volt. Hangot hallottam fentről, majd kopogást a lépcsőn. Ha lett volna, most dobbant volna egyet a szívem. Stella jött le mosolyogva, kisestélyiben kezében egy pohár pezsgővel.

- Tudtam, hogy megtalálsz! Már vártalak! Itt teljes biztonságban leszel!-mosolygott anyám, majd megölelt. Éreztem, hogy a kocka fordult és most Ericnek kell menekülnie, nem pedig nekem....

10.Fejezet: Vérdíj

Csak öleltem. Örültem, hogy végre ismét  a karjaimban érezhetem. Megpróbáltam felfogni, hogy Peter nem halt meg.
- Csak nem hitted, hogy itt hagylak?-kérdezte kedvesen mosolyogva.- Túlságosan naív vagy.- nevetett, majd megcsókolta a homlokomat. Tüzet gyújtottunk és elmeséltem neki, ami eddig velem történt. Néhol felmorgott, majd kis idő után lehiggadt. Egészen naplementéig beszélgettünk, amikor végre kimerészkedhettünk és besötétedett.
-Induljunk! Van a közelben egy kisebb falu. Ott tudunk majd szerezni új ruhákat és a szükséges dolgokat!-mondta komolyan. A város tényleg közel volt. Alig suhantunk pár száz métert. A tetőről figyeltük az embereket. Ti emberek még csak nem is sejtitek, hányan vadásznak rátok a mi fajtánkból. Békésen sétálgattok, buliztok, részegre isszátok magatokat, egymásnak ártotok. Ez egyáltalán nem értelmes tevékenység és teljes fölösleges. Akárcsak a háború. A borzalmak, a sebesültek. Láttam a sok síró embert, a halottakat. Mindent. Más a mai világ, mint a mienk volt. Rondább és kegyetlenebb. Óvatosan sétáltunk az utcán. Két feltűnően csinos miniruhás lány jött nevetgélve felénk. Egy pillanatra megakadt a szemük Peter-én.  (kinek nem???-forgattam a szemeimet.), majd sétáltak tovább. Hirtelen azonban megálltam. Furcsa szaguk volt, nem a szokásos édeskés, inkább keserű. Őszintén szólva semmit. Félve Peterre néztem, amikor nekem ugrott az egyik lány. Egy mozdulattal kicsavartam a nyakát, de ő visszaforgatta vigyorogva. Nem volt vámpír, de ember sem. Akkor mi volt? Egy mozdulattal kettétéptem.
- Mik voltak ezek?- suttogtam meglepődve.
-Nem tudom..-motyogta halkan, majd megfogta a kezem.- Gyere keressünk egy ruha boltot. Így túl feltűnőek vagyunk.- puszilta meg a homlokom. Rajtam végül egy lila-fekete kockás nyakba kötős felső, bőrkabát, egy fekete tüllös lila szoknya és a csizmám állapodott meg, míg Peter a kék farmer, mintás póló és bőrkabát kombóban állapodott meg. Mikor kiugrottunk a szellőzőn és ismét az utcán voltunk, nevetést hallottam közvetlen közelről. Peterre néztem, aki csak vigyorgott, majd az arca átváltozott másé. Egy helyes, de ismerős arccá.
- Csá Mia!- vigyorogott. A vigyorából egyből rájöttem,majd felképeltem és üvöltözni kezdtem vele.
- MÉGIS MIT KÉPZELSZ MAGADRÓL ALEXANDER???- kiabáltam és közben erőszakosan berángattam egy sikátorba.
- Hát na! Jó poénnak tűnt és fizettek is érte.-vigyorgott.
-KI FIZETETT ÉRTE? -üvöltöttem még mindig az arcába.
- Nem tudom.-gondolkozott el komolyan. A falhoz vágtam.
- MOND KI!!-üvöltöttem.
- jólvanna!-rakta karba a kezeit.- Eric... De ezt is tudtad nem? Vérdíjat rakott a fejedre! Mindenki rád vadászik... Nem csak én... -vigyorgott. Elengedtem és gondolkoztam. Nem maradhatok sokat sehol. Rejtőzködnöm kell. Még jobban. Francba. Határozottan kinéztem és elindultam, majd megtorpantam.
- Velem jössz! Gyerünk!- mondtam hidegen.
- Mert?? - kérdezte tettetett szomorúsággal
- Mert.- mondtam hidegen.- Szükségem van rád. Amúgy is tartozol nekem, amiért nem öltelek meg. -vigyorogtam.
- Francba.-motyogta és hallottam, ahogy jön utánam.

9.fejezet- A Játszma folytatódik...

Egy pillanatra lehunytam a szemem, hogy átgondoljam, de azonnal kinyitottam. Futottam, ahogy a lábam bírta. Eric éles kacaját így is hallottam. Átkoztam éles hallásomat, mert olyan volt, mintha közvetlenül mellettem állna. Felugrottam egy fára, ezzel időt nyerve és ott mentem tovább. Éreztem, ahogy a hűvös éjjeli szél lobogtatja barna tincseimet. Nem figyeltem, mégis hirtelen reccsenésre eszméltem fel. Zuhantam, de kecses fordulással talpra estem. Hátrafordultam elgondolkodva, vajon merre járhat Eric illetve csapata. Messze voltak, köröbelül 1000 m-re tőlem. Visszafordulva tovább futottam, ameddig egy folyó partjához nem értem. Egy keskeny híd vezetett át a túlsó partra, mivel a sodrása elég gyors és erős volt. Átmentem rajta, akármilyen rozogának is látszott. Éles körmömmel elszakítottam a tartócölöpökhöz tartozó tartóköteleket, hogy ne tudjanak átjönni. A kötél erős volt és ellenségem már látótávolságban volt. Mosolygott és gyorsabb tempóra váltott. A kötél elszakadt, Eric pedig a túlsó parton ragadt. Rám kacsintott.
- Szép húzás volt Édes, de fölösleges.- mosolygott és egy hosszú ugrással átért mellém. Átkoztam meggondolatlan tervemet. Magához rántott és lefogta a karom, de tűsarkú csizmámmal erősen a lábára léptem annyi erőt belevetve, hogy sikeresen átszúrtam a lábát. Rámosolyogtam.
- Hogy mondtad?- kérdeztem és kihúzva a csizmámat tovább futottam, ott hagyva a fiút, aki sebe gyógyulására várt.
" Chh... Milyen puhány!"-gondoltam magamban vigyorogva. Egyre sebesebben futottam egészen addig ameddig biztos távolságra nem kerültem. Búvóhely után kutattam szememmel, ami egy kicsi barlangon megállapodott. Sóhajtva bementem. A barlangok jó menedékhelyek vámpíroknak, akik kint ragadtak napkeltekor vagy csak simán üldözik őket. Kívülről kicsinek tűnt, de belülről pont olyan tágas volt, mint ami kellett. A belseje közepén egy tábortűz hely állt. Alaposan megvizsgáltam. Még friss volt, ami azt jelentette, hogy járt itt valaki. A vérszagból ítélve vámpír lehetett. Ösztönösen eltorzult az arcom. Még jobban körülnéztem. Egy fekhely volt kialakítva az egyik sarokban.
- Francba!-morogtam imádkozva azért, hogy ne jöjjön vissza. Egy táska volt elrejtve a fekhely mögött, benne egy kis füzettel. Fellapoztam, de megállt a kezem a neven. Belevésve gyönyörű betűkkel állt az elején az a név, ami annyi bajba sodort. Peter Black tulajdona. Egy vörös csepp esett a könyvre. Sírtam. Fellapoztam  egészen a halála utáni napokig. 

"2011.Július.22

Egyfolytában rágondolok, de nem tudhatja meg, hogy élek. A családomat megfogom bosszulni. Eric megfog halni. Vajon mit tesz Miával? Nem szabad erre gondolnom. Amint elég erős leszek, megkeresem és kiszabadítom. Addig csak imádkozni tudok. Egyre jobban kitudom használni az erőmet. Ha így haladok 2 hét múlva talán újra nekifuthatok... Nem szabad, hogy Eric kezébe kerüljön a serleg, vagy megtudjon Mia bármit is a jóslatról...."

 Az olvasást abbahagytam ugyanis hangot hallottam a barlang bejárata felől. Támadó állásba vetettem magam. Lassú léptek. Még 3 lépés és velem szemben fog megállni. Hirtelen azonban felálltam és megrökönyödve néztem új vendégünkre, aki amikor meglátott egyből szorosan magához vont. Csak csókolt, ahol tudott és én hagytam folyni könnyeimet. Nem halt meg szerelmem. Velem van. Nem vagyok egyedül.
- Peter!-suttogtam és a hajába túrtam.- Hol voltál eddig? 

 

8.fejezet- Hinni a múltban és élni a jelenben...

Szánalmas látványt mutathattam. Éreztem, hogy mozdulnom kell, de mégsem tudtam. A földbe gyökerezett a lábam. Kevés emlékem volt Peterről és tudtam, hogy elfogom felejteni. Mégis zavart, hogy átvert. Kihasznált. Még mindig Eric karjai között ácsorogtam ki tudja már mióta, de mégsem érdekelt. Egy könycsepp, egy emlékfoszvány. A fiú lehajolt hozzám és olyat tett, amire végképp nem számítottam. Megölelt, de úgy mintha sohasem akarna elengedni. Így ácsorogtunk egy darabig, amikor elengedett, megfogta a kezem és elhúzott.
- Menjünk!-mosolygott.
- De hova?-kérdeztem.
- Az legyen az én titkom...-motyogta.
Kezét felém nyújtotta és elfogadtam. Megpróbáltam bízni benne. Nem gondoltam semmi másra. Ahogy felemelt éreztem, hogy ez egy új fejezet lesz az életemben. Amikor felálltam nem vette el a kezét, hanem végig az enyémhez szorítva, összekulcsolva tartotta. Elindultunk ketten a macskaköves utcák csöndjében. Felnéztem az égre. A hold sugarai megvilágították a háztetőket. Elmosolyodtam. Egy idő után a város előtt lévő erdőbe értünk. Zajlott az élet. Az erdő közepén azonban megállt.
- ide jöttünk?- kérdeztem, de nem válaszolt, csak állt némán lehajtott fejjel. Susogást hallottam magam mögül és azonnal ugrottam. Szerencsém volt. Épp egy kés suhant át alattam.
- Eric!!-kiáltottam neki, de nem válaszolt. Ugyanúgy állt. Megdermedt. Aztán felém fordult és arcán gúnyos mosoly csillant meg. Tudtam végem. Bekerítettek. Egy vörös könnycsepp simította meg az arcom. Négy vámpír ugrott elő a sötétségből. Mindnél kés volt vagy pisztoly. Parancsra vártak. Eric rám nézett.
- Te komolyan bevettél mindent?! - vigyorgott.- Most pedig szépen elmondod, hogy hol van a kehely...
- Mi lesz ha azt mondom, hogy nem?! - mondtam halkan, de tisztán halhatóan.
- A 4 vámpír felnyársal és a tűzbe dob... De te ezt ugye nem akarod...?!- mosolygott.
Elgondolkodtam.Végig kattogott a fejemben minden terv vagy lehetőség. Két verzió született meg a fejemben: harcolok vagy menekülök, mint eddig mindig. Döntöttem...

7. fejezet: A titkok rejtelmében...

Az ajtó egy kertre nyílt, olyan belső udvarra. Középen egy füves (?) terület volt, melyen különös virágok álldogáltak lehorgasztott fejjel. A szirmuk mindegyiknek vörös vagy éppen fekete színnel párosult. Illatuk hasonlított a friss vér illatára. Eric felé fordultam.
- Ezek mi csodák?- kérdeztem egy fekete-fehér indás nővényekből álló csoportra, ami elkülönült a többitől.
- Saját fejlesztés. Még nem nevezetem el őket. Nem szoktam. Csak kialakítom.- mondta és megsimította a karom. Ösztönösen elhúztam a kezem.- de ne bámészkodj! Eleget fogod még látni őket...  Gyere!
Követni kezdtem, de vetettem még egy pillantást arra a kertre, majd hátat fordítva nekik kiléptünk a kapun. Egy poros, szürke macskaköves utcára jutottunk ki, ahol rengeteg feketében öltözött vámpír volt. Még soha sem jártam  ilyen helyen. Társaink mosolyogva köszöntöttek vagy éppen biccentettek felénk. Szemük különös kékes árnyalatban villogott, nem úgy mint a miénk. Tulajdonképpen kezdtem elveszteni azt az elméletet, hogy tényleg vámpírok voltak-e. Az az élénk kék szín...
- Hol vagyunk? - kérdeztem megszeppenve az idegen vidéktől.
- Az Amaranth-ok földjén. Különös lények. Vámpírok mégis mások mint te vagy én. Barátságos nép, de imádnak versengeni és fogadni.- mosolygott.
- Még sosem hallottam róluk...- motyogtam.
- Nem csoda. Az a némber mindent elhallgatott előled... - morogta összeszorított fogakkal.
- Ő nem némber!- álltam meg hirtelen.- Ő is olyan mint te, én vagy éppen Peter...- a végét szinte már csak suttogtam. Néma csönd borult ránk néhány másodpercig. Eric teste megfeszült és felszisszent.
- Az a szemét... Utálatos... - mormogta.- Peter gonosz volt. Meg kellett halnia! Érted?
-NEM! Nem volt gonosz! Ő vigyázott rám! Még ha egy kicsit rövid ideig is, de vigyázott! Nem is tudom ki volt az aki  teljesen kiirtotta a saját fajtársait... a családját...- köptem szinte a szavakat, amik csak úgy kibontakoztak belőlem. Eric a falnak nyomott a torkomnál fogva alig egy pillanat alatt.
- Muszáj volt. A mester azt mondta gonoszak. Tényleg azok voltak! Te nem láttad azt amit én! Nem voltál ott akkor! -csuklott el a hangja és lehajtotta a fejét.
- Mikor? Mi történt?- nyöszörögtem, mert kényelmetlennek éreztem ezt a helyzetet.
- 1870-ben történt... Akkoriban még London mellett éltünk egy kis faluban a nevére már sajnos nem emlékszem... Épp elég volt az amit láttam. Peter, Kathrine és James naponta gyilkolta meg a született gyerekeket... A férfiakat és a nőket pedig elnyomásban tartották folytonos kínzással együtt. Élvezték a fájdalmat, amit okoztak. Borzalmas látvány volt. Csak döbbenve néztem. Próbáltam őket kiszabadítani, de nem tudtam... - sírta el magát hirtelen és elengedte a torkom. Megdörzsöltem megnézve lett-e valami horzsolás rajta, de nem volt. Sajnálta Ericet, de nem tudtam felfogni az elhangzottakat. Csak sokkolt állapotban ácsorogtam. 
- Nem...- suttogtam, majd egyre hangosabban ismételgettem, a végén már szinte kiabáltam. A lények csak bámultak minket, de mégsem törődtünk velük. - NEM! HAZUDSZ! Peter sosem tett volna ilyet!
- De ez történt... Igazat mondok! Ha nem hiszel nekem, akkor nézz bele a fejembe!- mondta. Nem értettem.
- Hogyan?- kérdeztem óvatosan, de későn a fiú az ajkait az enyémre tapasztotta és karjaival leszorított. Szemem rebbent egyet, majd pillanatképek forogtak le a szemem előtt. Peter amint egy kislányt darabol fel és eszi meg.... Amint egy nőt aláz meg... Borzalmasak voltak... Egy idő után már abbamaradt a képek sora és kinyitottam a szemem. A gonoszság egy új fogalma fogalmazodott meg a fejemben. Egy név... Amelyet sokkal rosszabb volt hallani, mint máskor eddig. Peter Black, a gyilkos, az áruló, a szemét, álnok, gazember... Összerogytam. A fájdalom elviselhetetlen volt. Egy üres bábu voltam. Egy senki, akit mindenki manipulált...

Mia Anderson

Eric rajza az Amaranthokról...

Egy új helyen, új világban...

Egy sötét szobában ébredtem. Pislogtam párat, hogy a szemem hozzászokjon, és végre tisztán láthassak.  Lassan feltápászkodtam és körbenéztem.  A szoba falai élénkvörös színűek voltak, fekete virág mintával. A Keleties stílus fordult elő a leggyakrabban.  Az ágynemű vörös selyemből készült, fekete csipkével a szélén. Az ágy előtt egy fotel állt, benne a védelmezőm gyilkosával, Eric Black-el .  Elmémet elöntötte a düh, a fájdalom és a félelem érzése.  Karba tett kézzel, szórakozott arccal nézte az enyémet. 

-                       Végre felébredtél!- sóhajtott.  – azt hittem már csókkal kell ébreszteni!- kacsintott.  A hideg futkosott végig a hátamon.

-                       Megpróbáltad volna, már nem élnél… - morogtam. Felkacagott és egy pillantás alatt az ágyon termett fél centire az arcomtól. Megdöbbentem.

-                       Eddig sem éltem, de szerintem élvezted volna! – mosolygott mindensejtően. Ellöktem.

-                       Az alkunk csak arról szólt, hogy megmutatom, hogy hol a Kehely… - morogtam.

-                       Na és? Közben legalább szórakoznom is lehet… Amikor bejöttél az ajtón, furcsa érzések kavarogtak bennem, de aztán megláttam Petert és úgy éreztem, hogy mint akinek elvették a játékát. – simított végig az arcomon, de elhúztam a fejem.

-                       Sosem leszek a Tied… Úgyhogy jó álmodozást! – mondtam és a lábammal elrúgtam magamtól, mert már kezdett kínos lenni. Egyre csak az járt a fejemben, hogy „bírd ki... Legalább a terv végéig…” A falnak ütközött és egy vér csíkot törölt le a szájáról. Az arcán tisztán lehetett látni a dühöt.

-                       Te ribanc! –morogta és felpofozott volna, de hirtelen megállította a kezét. Rezzenéstelen arccal néztem a szemébe.

-                       Szomjas vagyok…- mondtam.  Felsóhajtott és kiment a szobából, bizonyára a konyhába.  Abban a kicsi időben, kiszálltam az ágyból és egy szekrényszerűség felé vettem az irányt.  Benne rengeteg férfi holmival.  Mivel a ruháim valahogy eltűntek, erről ki is fogom faggatni Ericet, kivettem egy lila csíkos inget és egy fekete övet.  Lassan lehúztam magamról a fekete pólót, amit valaki rám adott, miközben ájul voltam és meglepődtem. A tegnapi sebeim ellátva és bekötözve voltak. „Szép gesztus…” –gondoltam, de megráztam a fejem. - „ Ő egy gyilkos…” Felvettem az inget és mell alatt megkötöttem az övvel, mivel az ing eléggé nagy volt rám, úgy nézett ki, mint egy mini ruha.  Újdonsült összeállításomat büszkén végigmértem a tükörben.  Épp ekkor lépett be Eric kezében egy eléggé középkori pohárral a kezében.  Meg éreztem a vér kellemes, hívogató illatát és egy hirtelen mozdulattal kitéptem a kezéből, engedve az ösztöneimnek. Egy suhintásra megittam és lenyaltam az arcomról a maradékot. Szórakozott pillantással bámulta a tettemet. Egy mosollyal díjaztam, hogy ennyire sikerült az ujjam köré csavarni. Végig mért és felfedezte a cuccait rajtam. 

- Látom feltaláltad magad... Nem rossz, de benéztél a szekrény aljába is?- kérdezte mosolyogva, amitől lehervadt a vigyorom. Előhúzott egy nagy dobozt diadalittasan és az ágyra borította. Tele volt női ruhákkal... Ha nem lennék vámpír tuti elpirultam volna... Ehelyett csak kínosan mosolyogtam. Rengeteg cucc volt, a legtöbb Goth stílusú. Egy párpercig válogattam, majd összeállítottam nagy nehezen szettet.  Egy fekete fűzős ruhát és egy lila pillangós tüll szoknyát vettem fel, hozzá pedig egy térdig érő lila mintás magassarkút vettem. Eric elvigyorodott.
- Végre úgy nézel ki, mint Mi...- mosolygott és közelebb jött. Ösztönösen hátráltam.
- Mit akarsz Tőlem?- kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
- A Kehely rejtekhelyét és el is fogod árulni nekem...- vigyorgott gonoszan és -látva, hogy a fal megállított- a fülemhez hajolt.
- A kis védelmeződ elesett... Az "anyud" pedig a kínzókamrában van... Most már nem az a kérdés, hogy mit nem teszel... Inkább az, hogy mit teszel... Úgyhogy kövess!- termett egy pillanat alatt az ajtó előtt és szélesre nyitotta. Egy teljesen más világ tárult elém...